4kerék

Emlékeznek még a régi számítógépes játékokra? Amikor volt 10 féle autó a közúton? Na ezt onnan rajzolták az Opel mérnökei annyi szent. De miért is mondom ezt? Kezdjünk neki és meglátják!

A külső

A külsőről, mint mondtam sok jó szavunk nem, lehet, ÁM itt a bökkenő, hogy rossz szavunk sem lehet egysem. Egy teljes átlagos manapság teljesen elfogadott furgonnal állunk szemben, ami jóindulatú tekintettel várja a családot, hogy elmenjenek nyaralni, vagy síelni, vagy épp bankot rabolni (mivel gazdasági válság van). Ahogy álldogál a parkolóban a többi autó között, senki sem köpködi meg hogy, milyen csúnya autó, ám senki sem, kezdi el simogatni a szépségéért sem. Áll ott, mint egy anyahajó, aki felveszi utasait majd szépen, elindul. Az autónak jót tettek volna a színezett kilincsek, ám tél révén a könnyűfémfelnit nem rovom fel hibának. Max annyit hogy hiányzott egy dísztárcsa de ez már igazán kukacoskodás.

Belül

A kialakult összkép nem változott, azt kaptam, amit vártam, szürke egyhangú belső tér, minden a funkciónak alárendelve, DE EZ ÍGY VAN JÓL. A rakodórekeszek mélyek, és sok van belőlük, rengeteg helyre lehet kacatokat suvasztani, egyszerűen már elképesztő, tényleg el lehet benne hagyni a jegyűrűtől kezdve az anyósig mindent. A külső és épp ezért jó, átlag nem kell félteni, hogy valami megsérül, és akkor milliós tétel egy fényezés, nem. A műanyagkoptatók jól állják a sarat (immáron 9 esztendeje). És ez így szép. A középkonzol minimalista jellegű nincsen több kapcsoló a kelleténél, a tükrök elekromosak, ahogy az ablakok is. (tudom ez ma már nem nagy szó, de 2000ben még elég drága extrák voltak). És a vicces hogy minden, kifogástalanul működik. Külön érdekesség, a középső légbeömlő amorf formája, ami az én figyelmemet különösen megragadta. A gyári audió rendszer szépen szól a maga hat hangszórójával. A csomagtartó egy külön kategória, gondolhatják, mély magas, minden, ami előnyös, elnyel mindent, mint egy koreai utcalány. Sőt annál többet is, hisz még elővarázsolhatunk belőle két kényszerszéket, amivel remekül lehet büntetni az enyhén ittas, vagy rosszalkodó (vagy mindkettő) utazótársainkat. Előrébb haladva, az utolsó tényleges üléssorhoz érünk, külön légbefúvó jár nekünk, illetve azoknak, akik hátul kaptak helyet. És el lehet hemperegni a padlón, mert van hely. Legelöl, a két ülést találjuk a megszokott helyén a kapitányét, és az elsőtiszti széket. Nem tűnik belül olyan hatalmasnak az autó, azért a tekintélyt parancsoló tömeg, és súly már a kulcsfordítás után becsilingel.

Kifutunk.

Mert nincs jobb szó erre, nem úgy indul el egy ilyennel az ember, mint egy átlagos autóval. Már önmagában a kézifék megtalálásához is kell Indiana Jones (hisz a kézifék egy alkaida tagnak hiszi magát, és partizán módjára elbújik az amúgy kényelmes könyöklő alatt, de nyugi, nyakon lehet csípni, és akkor enged. Beindítjuk a motort, egy halk morajlás, életre kel a kasztni, egyszer finoman végigrázza magát az egész kocsi, mintha ellenőrizné igen, megvan minden porcikája. Finoman megkavarjuk a váltót és beszúrjuk neki az egyest. Alapjáraton kihajóztunk a parkolóból, majd kiérve a nyílt óceánra már kényelmesen felvettük a forgalom ritmusát. Szépen ki van zárva a külvilág, csak az autó és a benne ülők. Pedig az üvegfelületek hatalmasak. A motor önmagában nagyon előnyös választás, 8 litert elcsipeget, és a vele párosított ötfokozatú váltóval igazán kényelmesen lehet haladni. Köszönhetően a karakterisztikájának, már városban is autózható vele az 5. Sebesség. 55-60 környékén. És onnan is kényelmesen erőlködés nélkül gyorsít. Nem vehemensen, de hát nem is az ő formája a vehemens kiugrálások. A váltót keménynek, darabosnak éreztem, ez nem hátrány, magabiztos kézben gyönyörűen szuperál, lehet vele gyorsan kapcsolgatni is, de nem versenyautónak született, hanem kényelmes, nagy, csapatszállítónak. Kihajózva az országútra rádöbbentem, hogy hova való igazából ez az autó ezzel a motorral, és felszereltséggel. IDE. 90-110 es tartomány között a világból kimegy (100nál 3000ret forog a motor, amit nem hallunk olyan ércesnek). Ahogy rátértem az autópályára ez be is igazolódott bennem, 130 nem volt gond, sőt 150 sem, de nekem valahogy nem volt szívem hajtani ezt a hajót. Nem ennek be kell lőni a sebességet 110re, és akkor el lehet vele jutni bárhova kényelmesen.

Hogy őszinte legyek, a futómű is a kényelmes, családias, komfortos utazást támogatja, jóindulatúan nyeli el a kátyúkat, zokszó nélkül tűri az avatatlan kéz próbálkozásait. A kormányszervó erős és határozott kezet kíván csakúgy, mint a váltó. Hát igen, azért ez a hölgy kikéri magának, hogy holmi nyámnyila alakok vezessék. Köszönhetően az autó magas felépítésének, senki sem fogja beverni a fejét a plafonba. És ami meglepő, hogy igen könnyen mozog az autó laza füves, saras terepen (afféle telekjáró is). A nagy szélvédőre könnyen kaphatunk kavicsot, így azokat érdemes elkerülni, mert egy ilyen mulatság viszonylag drága (ca 220 ezer forint).

A motorfék, fékpárosítás megfelelő, a motorfék iszonyatosan hatékony, már-már dízeles, a féket ritkán kell használni, de akkor is harapós, jól adagolható. A pedálok kicsit közel helyezkednek el egymáshoz (ekkora lábtérhez képest meg különösen furcsa).

Összegezve nagyon tetszett az autó. Hogy miért? Mert céljármű, mert látom hogy a gyár kiknek, milyen felhasználási körre szánta, mert nem akar mindenből szakítani, hanem a saját maga kategóriájában akar a legjobb lenni, és igen ez minden bizonnyal sikerül is neki.

Az autó ezzel a motorral kellően nyomatékos, és erős. Arany középút azoknak, akik kerülik a dízeleket, mégis hasonló teljesítményre vágynak. A fogyasztásban is kellemeset csalódtam. Igazából tényleg azt kaptam az autótól, élményként, amit vártam. Aki egy közepes méretű csapatszállítót keres annak bátran, anyukáknak, (nagybevásárláshoz) taxinak ideális jármű.

Külön köszönet, Gyerák Tamásnak, aki biztosította számunkra a tesztautót.